Kína a világ legnagyobb, nyolcszázmilliós munkaerő-állományával rendelkezik, mely kb. kétszer akkora, mint az USA, az EU és Japán piac összesen. Habár már megjelentek a hírek, hogy elkezdett elfogyni az olcsó kínai munkaerő, a világgazdaságban még továbbra is meghatározó szerepet tölt be Kína munkaereje. De meddig még? Hiszen a bérek 2008-ban eddig már átlagosan 18 százalékkal emelkedtek.

Az elképesztő kínai gazdasági növekedés egyik legfontosabb tényezője a kiapadhatatlannak tűnő olcsó munkaerő volt. Az elmúlt években számos befektető részéről felvetett probléma a csökkenő munkaerőkínálat és a növekvő bérszínvonal, melyből sokan azt a következtetést vonták le, hogy lassan elfogy az olcsó, szabad munkaerő. Az 1979-ben bevezetett egykepolitika miatt az elmúlt években jól láthatóan megkezdődött a munkaerőkínálat növekedésének lassulása, mely a prognózisok szerint hamarosan a munkaképes korú lakosság számának visszaeséséhez vezethet.

A gazdaságilag aktív korú népesség száma tíz év alatt, 1995-2005 között, átlagosan évi 1,3%-kal növekedett, a következő tíz évben viszont a növekedés mértéke már csak 0,7%-ra tehető, aztán 2015-2025 között 0,1%-ra zsugorodik.

Ráadásul emellett csökken a foglalkozási átrétegződés sebessége is, pedig az elmúlt időszakban a mezőgazdaságból az iparba áramló népesség volumene meghatározó szerepet kapott a növekedésben.

E két kedvezőtlen trendnek is betudható, hogy egyes közgazdászok számításai szerint a kínai növekedési ráta 9-9,5-ről 7-7,5 százalékra csökken 2025-re.

A foglalkozási átrétegződés fontos szerepet játszik az ipari bérek alacsonyan tartásában, mely a fejlődő országokban ma is jellemző, de ez történt az ipari forradalom idején a nyugat-európai államokban is, pl. Angliában ötven éven keresztül az ipari reálbérszínvonal nem nőtt. Ugyanígy Kínában az 1980-90-es években az alacsonyan képzett munkaerő reálbére alig növekedett, annak ellenére, hogy a termelékenység viszont jelentősen javult. Milliók mentek a városokba, hogy az ipari üzemekben és az építőiparban a vidéki átlagnál még így is sokkal kedvezőbb béreket kapjanak.

A bérek csak az elmúlt években kezdtek jelentősen növekedni, melynek egyik legfontosabb oka éppen a vidékről a városba áramló munkaerő kiapadása. A Kínai Akadémia Népességkutató Intézete 2009-re várja az ipari bérek nagyarányú meglódulását az egyre kiterjedő munkaerőhiány miatt.

Kérdés, hogy ez a kínai növekedési modell végét jelentheti?

A legnagyobb problémát az okozza, hogy nem rendelkezünk megfelelő adatokkal arról, hogy mekkora a szabad munkaerőtöbblet Kínában. Mindezidáig 150-200 millióra becsülték a még felhasználható munkaerő nagyságát, de valószínűleg a valóságban jóval alacsonyabb a szám, mivel az állami statisztikák e körbe számítják azokat a vidéki migránsokat is, akik már a városokban dolgoznak, illetve azokat, akik nem a mezőgazdaságban, hanem a vidéki iparban dolgoznak.

Ugyanakkor nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy a kínai társadalom folyamatosan öregszik: a 20-29 év közötti munkaképes korú népesség száma 1990-ben még 233 milliót tett ki, 2005-ben viszont már csak 165 milliót. S ez az a korosztály, melyet a munkáltatók elsősorban preferálnak. A legtöbb textilipari és elektronikai cég elsősorban e korosztály hölgytagjait foglalkoztatja, mivel őket sokkal fegyelmezettebbnek és terhelhetőbbnek tekintik, mint az idősebbeket. Az építőiparban ugyanígy az egyedülálló férfiakat favorizálják.

Az idősebb és családos emberek kevésbé mobilak, kisebb rugalmasságuk miatt kevésbé preferálják őket a cégek is. Mindezek alapján valóban látható, hogy a kínai munkaerőkínálat valóban szűkebb keretek közé szorult. Más kutatók szerint viszont még legalább egy évtizedig nem fogy el a kínai munkaerő, sőt a 20-as éveikben járó fiatalok száma újra növekedésnek indul, méghozzá nem is kis mértékben: az elkövetkező tíz évben egyharmadával nőhet számuk, mivel a következő években érik el ezt az életkort a baby-boom generáció tagjai. Viszont aztán, 2020-ra valóban – a mostaninál nagyobb – problémák jelentkeznek az elöregedés miatt.

A bérszínvonal növekedésében egy másik tényező szerepe sem elhanyagolható. Az elmúlt években a kormányzati politikának, valamint a magasabb élelmiszeráraknak köszönhetően a vidéki átlagjövedelem is növekedni kezdett, így az ipari befektetők csak a korábbinál magasabb bérek ajánlásával tudják a városokba csábítani a munkaerőt. A közeljövőben a 20-as éveikben járó népesség számának növekedése ugyancsak a városi bérszínvonal növekedését vetíti elő.

a migránsok máig nem részesülnek a városi társadalombiztosításból ugyanakkor fizetniük kell az oktatásért és az egészségügyért. A háztartási regisztrációs rendszer fokozatos megszüntetése megindíthatja a nagymértékű városba áramlást, hiszen elérhetővé teszi a városi jogokat. A 30 éven felüliek számára tartott szakmai tréningek megkönnyíthetik a munkához jutást és a pénzügyi kedvezmények bátoríthatják a munkásokat arra, hogy később vonuljanak nyugdíjba. Az ötven éven felüli népességből mindössze a férfiak 60, a nők 30%-a dolgozik – ez a szám tovább növelhető.

A mai mezőgazdasági színvonalon az agrárszektornak még mindig 180 millió emberre (azaz a foglalkoztatottak közel negyedére) van szüksége, azonban a továbbiakban a gépesítés, a földterület-koncentráció jelentős termelékenységjavulást eredményezhet, mely további munkaerő-felszabadulással párosul, újabb muníciót kínálva az ipari üzemeknek.

De mi lesz, ha nőnek a kínai bérek? Egyik oldalról ez kedvezőtlenül érinti természetesen a vállalatokat. Ugyanakkor a személyi jövedelmek növekedése a fogyasztásban is növekedést generál. S Kínának nincs nagyobb szüksége annál, mint a hazai kereslet növelése, a belső fogyasztópiac bővítése, különösen amikor a világgazdaság konjunkturális ingadozásai miatt az exportlehetőségek szűkülnek, az amerikai hitelpiaci válságra visszavezethető gazdasági krízis miatt az amerikai és európai értékesítési lehetőségek csökkennek

Forrás: The Economist